Fekete turmalin (sörl)

Mondhatnám azt, hogy „minden kristályt egyformán kedvelek” — ez jókora füllentés lenne. A számomra (egyik) legkedvesebb kristály a fekete turmalin. Olyan elképesztő ereje van, amelyet még a hitetlenkedők is észrevesznek.
Itt van néhány, a való életből vett példa — mindahány velem, vagy egy-egy közeli ismerősömmel esett meg. A neveiket megváltoztattam, a történéseket pedig változtatás nélkül adom közre.

Amália

Amáliával és Zsóval (ő a feleségem) hármasban beültünk egy cukrászdába. Amália teát kért, a pincér kislány pedig megbotlott, amikor a forró vizet hozta és Amáliára borította. Amália bele tudott nyúlni, így a víz nagyja a kezét találta, és valamennyi a combjára is fröccsent. Azonnal besiettek hátra, hogy a nadrágot és a comb-forrázást helyre tegyék, Amália keze viszont elég csúnyán bevörösödött és fájt is neki. Zsónál mindig van lapos, 2-3 cm átmérőjű fekete turmalin marokkő és mondta Amáliának, hogy tartsa a forrázás helyén, amíg beszélgetünk. Amália furán nézett ránk, de belement. Amíg beszélgettünk, nem is figyelt rá. Amikor kb. 30-40 perc múlva szedelőzködni kezdtünk Amália megdöbbenve vette észre, hogy a keze visszanyerte a normális színét és csak egy picit érzékeny.

Imre

Imre masszőrként dolgozott, és egy időben engem is rendszeresen masszírozott. Egyik alkalommal vittem neki egy jókora (kisebb jégkorongnyi) fekete turmalint, hogy tegye ki a kezelőágy közelébe. Imre a rákövetkező alkalommal mesélte, hogy másnap Zsófi, a váltótársa belépett a kezelőszobába és megkérdezte: „Olyan tisztaság van, Imre, te kitakarítottál?”

Hilde

A történet Bajorországban esett meg egy „Gyógyítók Fesztiválján” a Raisting nevű településen, 2011-ben
A záró nap utolsó órájában beállított a sátrunkhoz egy velem kb. egykorúnak tűnő hölgy, hogy őt már senki nem akarja fogadni, én foglakoznék-e vele. A történet külön érdekessége, hogy akkor még igencsak keveset értettem németül, Hilde pedig nem beszélt angolul, viszont épp’ a sátramnál volt Ági, aki tolmácsolt közöttünk.

Hilde gazdálkodó, egy tipikus bajor parasztasszony, aki rengeteget dolgozik és sok fizikai munkát végez. Nem túl magas, elég testes az arckifejezése pedig mosolytalan, tele a szigor ráncaival, a beszéde pedig pattogó. Fekete pulcsi, fekete nadrág és fekete cipő-zokni volt rajta — tényleg komoran festett. Mindenféle előzetes terv nélkül belevágtunk, megkérdeztem, milyen céllal érkezett, mi tehetek érte. Elmondta, hogy nincs ideje magára, beleunt a végeláthatatlan munkába, szeretne élni is egy kicsit és szeretné időnként boldognak érezni magát. Azért hozzám jött, mert a dobolós sámánokban nem hisz, de a kristályok megfogható dolgok, azok biztos tudnak segíteni neki.

„Hogy ebből mi fog kisülni?” —gondoltam egy kicsit kételkedve — „Most rám férne némi extra támogatás a szellemvilágból”. Mondtam Hildének, hogy fogja meg a „kristály szappant” (egy ökölnyi fekete turmalint), és én egy kisebb darabbal mutatom, hogyan kezdje letisztítani magáról a sok megrekedt energiát. Apró simogató mozdulatokkal „törölje” le a bőrét a feje tetejétől a testén és a karjain át a talpáig. Mondtam, hogy ne kapkodjon, szánja rá a kellő időt.

Na, Ő aztán aprólékos és alapos munkát végzett vagy 6-7 percen át. Közben én előkészítettem az eszközeimet, és arra lettem figyelmes, hogy Ági elsápad, és a fejével int a páciensünk felé. „Das ist gut” mondogatta Hilde ahogy szorgalmasan tisztogatta magát, és egy aprócska mosoly jelent meg az arcán. A ráncai elkezdtek kisimulni, ahogy az arcizmai abbahagyták a feszülést. Mire végzett, a komorság eloszlott körülötte. Ágival csak néztünk, és alig akartunk hinni a szemünknek. Úgy döntöttem, hogy felesleges lenne bármi egyéb kristályterápiával folytatni, és csak beszélgettünk az életvitel apró változtatásairól. Hilde nagyon figyelt arra, amiket mondtam. Javasoltam, azt is, hogy találjon magának szabadidős elfoglaltságot, például menjen el táncolni. Ha lesz célja, akkor fog rá időt csinálni magának.

Amikor Hilde elment, csak ültem és bámultam.

A történet egy év múlva folytatódott a 2012-es fesztiválon. A kezdés után nem sokkal odajött hozzám egy virágmintás ruhába öltözött hölgy „Hallo, Tibor!”. Hilde volt. Csupa mosollyal megölelt és kérdezte, beszélek-e már németül. Nem, szerencsére a sátor-szomszédom, Peter, osztrák és kiválóan beszél angolul. Kiderült, hogy Hilde most is sokat dolgozik, viszont jár táncolni, jó a kedve, ad magára és fogyott vagy 10 kilót. Vásárolt két fekete turmalint, egy nagy „szappant” és egy simára csiszolt marokkövet. A naggyal hetente 1-2-szer letisztítja magát, a kicsit pedig mindenhova magával viszi.

Hildéről gondolom azt, hogy olyan erősen szeretett volna változtatni, hogy a kristályokban is hajlandó volt „hinni” miatta.
Örülök, hogy találkoztunk.